A rendszerszemlélet a tudományos kutatás és a társadalmi gyakorlat módszertanán belüli megközelítés, amely az objektumok rendszerként való vizsgálatán alapul; kifejezi azokat az eljárásokat, amelyekkel az objektumok rendszerként ábrázolhatók, valamint azok leírásának, magyarázatának és fejlesztésének módjait; rendszerelvek összessége.
A rendszerszemlélet lehetővé teszi a konkrét tudományokban felmerülő problémák megfelelő megfogalmazását és a vizsgálatukhoz szükséges hatékony stratégiák kidolgozását. A rendszerszemlélet magját az az elgondolás alkotja, hogy egy objektumot elemek olyan egységes együtteseként kell tekinteni, amelyet az elemek közötti viszonyok és kapcsolatok is meghatároznak — azaz az objektumot rendszerként kell vizsgálni. A rendszerszemlélet a tevékenység megszervezésének olyan általános módja, amely bármely tevékenységfajtára kiterjed, feltárva az összefüggéseket és kölcsönös kapcsolatokat azok hatékonyabb felhasználása érdekében (cél).
A rendszerszemlélet nem létezik szigorú módszertani fogalomként: heurisztikus funkcióit úgy tölti be, hogy a megismerési elvek lazán összefüggő együttese marad, amelynek alapvető célja a konkrét kutatások megfelelő irányultságának biztosítása. Ez az irányultság két módon érvényesül. Egyrészt a rendszerszemlélet tartalmi elvei lehetővé teszik annak felismerését, hogy a hagyományos vizsgálati tárgyak alkalmatlanok új problémák megfogalmazására és megoldására. Másrészt a rendszerszemlélet fogalmai és elvei segítenek új vizsgálati tárgyak megkonstruálásában azok szerkezeti és tipológiai jellemzőinek meghatározásával, hozzájárulva ezáltal konstruktív kutatási programok kialakulásához.
A rendszerszemlélet alapelvei:
- Az egészlegesség, amely lehetővé teszi, hogy a rendszert egyszerre egységes egészként és magasabb szintű rendszerek alrendszereként is szemléljük.
- A hierarchikus felépítés, azaz több (legalább kettő) elem megléte, amelyek az alacsonyabb szintű elemek magasabb szintű elemeknek való alárendeltsége alapján rendeződnek. Ez az elv jól megfigyelhető bármely konkrét szervezet példáján, amely legalább két alrendszer — az irányító alrendszer és az irányított alrendszer — kölcsönhatásaként jelenik meg.
- A strukturáltság, amely lehetővé teszi a rendszer elemeinek és az elemek közötti kölcsönös kapcsolatoknak elemzését egy adott szervezeti struktúrán belül. Általános szabályként a rendszer működését nem annyira az egyes elemek tulajdonságai, mint inkább a struktúra tulajdonságai határozzák meg.
- A sokféleség, amely lehetővé teszi különböző kibernetikai, gazdasági és matematikai modellek alkalmazását az egyes elemek és a rendszer egészének leírására.
- A rendszerszerűség — az objektum azon tulajdonsága, hogy egy rendszer valamennyi jellemzőjével rendelkezik.