Probléma

Probléma - összetett elméleti vagy gyakorlati kérdés, amely tanulmányozást és megoldást igényel; ellentmondásos helyzet, amely bizonyos jelenségek, objektumok vagy folyamatok magyarázatában egymással szemben álló álláspontok formájában jelenik meg, és megfelelő elméletet igényel a feloldásához; akadály a kitűzött cél elérésének útján. Problémás helyzetnek nevezzük azt, amikor a tevékenység nem valósítható meg a korábban alkalmazott módszerekkel, és a tevékenység eredményének elérése a megváltozott körülmények között megnehezített vagy kizárt; eltérés a rendszer jelenlegi és kívánt (célállapot szerinti) állapota között az adott környezeti feltételek mellett, az adott időpillanatban.

Problémás helyzet

A problémás helyzet:

• valamely valós körülmények összessége, dolgok állása, amellyel valaki elégedetlen, és amelyet meg kívánna változtatni.
• a probléma fennállásának felismerése, amely gyakorlati vagy elméleti feladat, tevékenység végrehajtása során keletkezik, amikor kiderül, hogy a korábban elsajátított ismeretek nem elegendők, és szubjektív igény merül fel új ismeretek iránt, amely célirányos megismerési aktivitásban valósul meg.

A problémás helyzet mint a cél elérésének akadálya a következő jellemzőkkel bír:

• magas fokú bizonytalanság (információhiány vagy elégtelen információ)
• nyilvánvaló vagy lényeges ellentmondások jelenléte a helyzet leírásában vagy értékelésében
• gyenge strukturáltság vagy strukturálatlanság
• a problémás helyzet formalizálásának lehetetlensége vagy gyenge formalizálhatósága

Rendszerproblémák

A rendszerelemzés modern elméletének egyik központi fogalma a rendszerprobléma fogalma. E fogalmat pontosan meghatározni valamely kimerítő megfogalmazás formájában nem lehetséges. Ugyanakkor a tudományos kutatások tapasztalatait összegezve azonosítható néhány olyan jellemző, amelyek együttesen lehetővé teszik az ebbe az osztályba tartozó problémák azonosítását. Ezek a jellemzők a következők:

• Strukturálatlanság vagy gyenge strukturáltság.
• Formalizálatlanság vagy gyenge formalizálhatóság
• Ellentmondásosság
• Bizonytalanság
• Egyértelműség hiánya
• Formalizálatlanság
• Komplexitás

A problémák strukturálása és formalizálása

A probléma strukturáltsági fokának fogalmát G. Simon és A. Newell (1958) vezette be, és a problémát leíró mennyiségi és minőségi, objektív és szubjektív információk különböző kombinációjához kapcsolódik.

A jól strukturálható, vagyis jól formalizálható problémák mennyiségi megfogalmazást tesznek lehetővé; leglényegesebb összefüggéseiket objektív modellek fejezik ki, és szimbolikus formában jelennek meg, ahol a szimbólumok numerikus értékeket vesznek fel. A strukturálatlan, vagyis formalizálhatatlan problémák csupán minőségi, szóbeli leírásokkal rendelkeznek, amelyek az ember szubjektív ítéletein alapulnak; a probléma legfontosabb jellemzői közötti mennyiségi kapcsolatok hiányoznak vagy ismeretlenek. Közbenső helyet foglalnak el a gyengén strukturálható, vagyis rosszul formalizálható problémák, amelyek mennyiségi és minőségi összetevőket és összefüggéseket egyaránt tartalmaznak, és amelyekben a probléma rosszul meghatározott és kevéssé ismert oldalai dominálnak.

Bizonytalanság

A rendszerproblémák dinamikájának tartalmi oldalát csak lehetséges forgatókönyvekkel vagy eseményfejlődési változatokkal lehet leírni, amelyekben nem állnak rendelkezésre kimerítő adatok az adott problémát kísérő körülményekről, más problémákkal való kapcsolatairól és a megoldásához szükséges erőforrásokról. Lehetetlen előre figyelembe venni mindazokat a helyzeteket, amelyekkel egy rendszerprobléma megoldása során szembesülni kell. A rendszerprobléma kezdetben megmutatkozó része csupán csekély hányadát hordozza a megoldásához szükséges teljes információmennyiségnek, míg a többi rész rejtve marad a kutató előtt, és csak magának a kutatásnak a folyamatában kezd feltárulni. Emellett a rendszerproblémákra jellemző a megoldás nem nyilvánvaló módjainak és módszereinek széles köre, amelynek teljes készlete azonban nem határozható meg előre.

Komplexitás

A rendszerproblémák számos tudományos diszciplína érdekeit érintik, ám ezek egyike sem képes önmagában hatékony megoldásokat kínálni azok egységes kezelésére. Ennek oka a hagyományos tudományos diszciplínák viszonylag szűk célirányultságában rejlik, amelyek kezdettől fogva és mindenekelőtt tudatosan korlátozzák érdeklődési körüket, mivel úgy tartják, hogy csak ily módon érhetők el számottevő gyakorlati eredmények. A rendszerelemzés más koncepcionális alapokra épül. A tudományos-gyakorlati érdeklődés körét nem szabad egyetlen elmélet keretei közé szorítani, bármilyen prognosztikai erőt hirdessen is az. Egy rendszerproblémát csak akkor lehet hatékonyan megoldani, ha a vizsgált objektum valamennyi oldalát és megnyilvánulását megismerési lehetőségeivel átfogó, komplexitásában megfelelő tudományos módszerek és ismeretek összességét mozgósítjuk.

A különböző tudományok ismeretei és módszerei önmaguktól nem alkotnak egységes komplexumot. Szükség van valamiféle rendszeralkotó mechanizmusra, amely képes irányítani annak egyes összetevőit, összehangolni a részleges kutatási eredményeket, és a legfontosabb területekre összpontosítani az erőfeszítéseket. Ilyen mechanizmus funkcióinak ellátásában rejlik a rendszerelemzés alapvető rendeltetése.

Többszempontúság

A rendszerproblémák számos heterogén oldalát érintik annak a szubsztanciának, amelyben keletkeznek és fejlődnek, és e szempontok között kölcsönös befolyásolási kapcsolatok állnak fenn. A probléma egyszerűsítésére tett kísérletek az úgynevezett „lényegtelen" szempontok kizárásával hibákhoz vezethetnek. Ugyanakkor az összes szempont teljes körű figyelembevételére való törekvés ahhoz vezet, hogy a probléma áttekinthetetlenné és gyakorlatilag megoldhatatlanná válik. Bármely rendszerprobléma paramétertérében létezik egy kompromisszumos tartomány, amelynek megkeresése a rendszerelemzés egyik legfontosabb pragmatikai feladatát alkotja.

Lásd még

• Döntéselmélet
• Kockázat