A rendszerelemzés alapfogalmai

A rendszerelemzés alapfogalmai — olyan alapvető fogalmak és elvek összessége, amelyek a rendszerelemzés alapját képezik. Eszközként szolgálnak összetett rendszerek leírásához, modellezéséhez, elemzéséhez, szintéziséhez és tervezéséhez, különösen bonyolult problémák megoldásakor és a döntéshozatal támogatásában bármely szakterületen, beleértve az analitikai tervezést is. Elsajátításuk lehetővé teszi a szakemberek számára, hogy felismerjék az összefüggéseket és kölcsönös függőségeket, kezeljék a komplexitást, strukturálják a problémákat, és megalapozott megoldásokat dolgozzanak ki.

Rendszer és környezete

A rendszerelemzés alapja az a szemlélet, amely a vizsgálat tárgyát rendszerként fogja fel — olyan egységes képződményként, amelynek tulajdonságai nem vezethetők vissza részeinek egyszerű összegére.

• Rendszer: Központi fogalom. Egymással összefüggő részekből (elemekből) álló objektum, amelyet egységes egészként kezelünk. Jellemzője az emergencia, vagyis az elemek kölcsönhatásából fakadó új tulajdonságok megjelenése. Lásd a rendszer definícióit.
• Rendszerelem: A rendszer olyan komponense, amelyet az adott elemzési szinten oszthatatlannak tekintenek, és amely meghatározott funkciót tölt be, vagy meghatározott tulajdonságokkal rendelkezik.
• Kapcsolatok a rendszerben: Az elemek között fennálló tartós viszonyok, amelyek biztosítják azok kölcsönhatását, valamint anyag, energia vagy információ átvitelét. A kapcsolatok hozzák létre a kölcsönös függőséget és határozzák meg a rendszer egységességét.
• Rendszerstruktúra: Az elemek és köztük lévő kapcsolatok szervezési módja. Meghatározza a rendszer belső rendjét és viselkedését, és hordozója az emergáló tulajdonságoknak. Lásd a rendszerek strukturálását.
• Rendszerhatár: Feltételes vagy valódi határvonal, amely elválasztja a rendszert környezetétől. A határok meghatározása kritikus fontosságú, szubjektív, és a vizsgálat céljától, a megfigyelő (aktor) helyzetétől és a probléma kontextusától függ — különösen társadalmi és szervezeti rendszerek esetén.
• Rendszerkörnyezet: Minden, ami a rendszer határain kívül van, de kölcsönhatásba lép vele, vagy befolyásolja annak viselkedését és/vagy maga is ki van téve hatásának. A környezet megértése elengedhetetlen a bemenetek, kimenetek és a működési kontextus elemzéséhez.

Működés és dinamika

Ezek a fogalmak a rendszer aktivitását, időbeli változásait és a célok elérésére irányuló tevékenységét írják le.

• Funkció: Az a szerep vagy tevékenység, amelyet egy rendszerelem vagy maga a rendszer egésze végez a magasabb szinten meghatározott célok megvalósítása érdekében. A funkciók meghatározzák az egyes részek hozzájárulását a rendszer összesített viselkedéséhez.
• Cél: A rendszer kívánt jövőbeli állapota vagy működésének elvárt eredménye. A cél irányt ad a rendszernek, alapul szolgál a funkciók és a hatékonysági kritériumok meghatározásához. Összetett rendszerekben a célok lehetnek többesek, a különböző aktoroknál konfliktusban állók, rejtetten megfogalmazottak, és rangsorolást igényelhetnek.
• Rendszerállapot: A rendszer kulcsparamétereinek értékkészlete egy adott időpillanatban. Az állapot tükrözi a rendszer aktuális konfigurációját és funkcióvégzési készségét.
• Rendszer viselkedése: A rendszer állapotainak időbeli változási sorozata, amelyet belső kölcsönhatások és külső hatások idéznek elő. A viselkedést a rendszer struktúrája, céljai és az elemek közötti kapcsolatok határozzák meg.
• Folyamat: Egymással összefüggő cselekvések vagy állapotváltozások sorozata, amely a bemeneti hatásokat kimeneti eredményekké alakítja a rendszer funkcióinak megvalósítása vagy céljainak elérése érdekében.
• Problematika: Egymással összefüggő problémák rendszerszerű összessége, amelyben az egyik probléma megoldása hatással lehet a többire. A rendszerelemzés célja az ilyen összetett problémagombolyagok struktúrájának megértése és komplex megoldási stratégiák kidolgozása, nem pedig elkülönített feladatok megoldása.

A rendszerek kulcstulajdonságai

A rendszerek egyedi tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek részeik kölcsönhatásából fakadnak. Ezek a tulajdonságok feltételesen strukturális és dinamikai csoportokra oszthatók, amelyek rendre a rendszerek felépítését és viselkedését tükrözik. Kölcsönösen összefüggnek egymással: az egységesség emergenciát szül, az emergencia pedig az alapja a rendszerek stabilitásának, adaptivitásának és fejlődésének.

• Rendszeregységesség: A rendszer elvi egysége, amelyet elemeinek erős összekapcsoltsága és kölcsönös függősége eredményez. Az egyik elem megváltozása hatással van az egész rendszerre.
• Emergencia: Minőségileg új tulajdonságok megjelenése a rendszerben, amelyek az egyes elemekben külön-külön nem léteznek, és azok elemzéséből nem vezethetők le. Az emergencia a rendszer egységességének és struktúrájának következménye.
• Hierarchia: A rendszer többszintű szervezettsége, amely biztosítja belső rendezettségét. A hierarchia lehet a rendszer természetes tulajdonsága, vagy alkalmazható az összetett rendszerek és problémák elemzésének egyszerűsítési módszereként (lásd [[Метод анализа иерархий]]).
• Rendszerstabilitás: A rendszer azon képessége, hogy megőrzi állapotát vagy viselkedési pályáját külső vagy belső zavarok jelenlétében. A stabilitás összefügg a célállapothoz való visszatérés lehetőségével (lásd [[Гомеостаз]]).
• Rendszeradaptivitás: A rendszer azon képessége, hogy megváltoztatja viselkedését vagy struktúráját a külső környezet változásaira reagálva, biztosítva a túlélést és a hatékony működést az új feltételek között.
• Rendszerfejlődés: A rendszer azon képessége, hogy irányított minőségi változásokon menjen át, amelyek a struktúra bonyolódásához, a funkcionális lehetőségek növekedéséhez vagy a célok megváltozásához vezetnek.
• Rendszerkomplexitás: A rendszer integrált jellemzője, amely tükrözi elemei, kapcsolatai és szervezési szintjeinek sokféleségét, viselkedésének nemlineáris jellegét, a visszacsatolások jelenlétét, valamint a különböző célokkal és szubjektív észlelésekkel rendelkező számos aktor befolyását.
• Bizonytalanság a rendszerben: Az információ hiányosságával, a folyamatok véletlenszerűségével, az értékelések szubjektivitásával és a külső környezet kiszámíthatatlanságával kapcsolatos tulajdonság. A bizonytalanság korlátozza a rendszer viselkedésének pontos modellezési és előrejelzési lehetőségeit.

A rendszerelemzés megközelítései és módszerei

A rendszerelemzés sajátos megközelítéseket és eszközöket alkalmaz a komplexitással való munkához.

• Modellezés: Modell — a rendszer egyszerűsített reprezentációjának — felépítése annak tanulmányozása, elemzése vagy előrejelzése céljából. A rendszerelemzés kulcsmódszere. Lásd a modellezési folyamatot.
• Elemzés (Dekompozíció): Módszer, amellyel egy összetett rendszert egyszerűbb részekre (alrendszerekre, elemekre) bontunk tanulmányozás céljából.
• Szintézis: Módszer, amellyel az egyes részekre és azok kölcsönhatásaira vonatkozó ismereteket egyesítjük, hogy a rendszert egészként megértsük, alternatívákat értékeljünk, vagy megoldást dolgozzunk ki. Kiegészíti az elemzést.
• Hierarchikus strukturálás: Egy összetett probléma hierarchiaként való ábrázolása (célok, kritériumok, alternatívák, aktorok), mint annak egyszerűsítési és elemzési módszere (például az AHP-ban).
• Priorizálás és páros összehasonlítások: A rendszerelemek (célok, kritériumok, alternatívák) relatív fontosságának vagy preferenciájának meghatározására szolgáló módszerek, szakértők vagy aktorok ítéletei alapján, lehetővé téve a minőségi és szubjektív tényezőkkel való munkát.
• Visszacsatolás: A rendszer eredményeinek korábbi fázisaira gyakorolt hatásának mechanizmusa, amely az önszabályozás, az adaptáció és a fejlődés alapja. A visszacsatolások figyelembevétele kritikus fontosságú a dinamika megértéséhez.
• Fekete doboz: Modellezési megközelítés, amelyben a belső struktúrát figyelmen kívül hagyják, és a hangsúlyt a bemenetek és kimenetek viszonyára helyezik.
• Aktorok (Megfigyelő, Érdekelt felek, Döntéshozó): A rendszerben vagy annak elemzésében részt vevő alanyok kulcsszerepének elismerése. Céljaik, értékeik, szubjektív ítéleteik és észlelésük meghatározzák a problémafelvetést, a határokat, a struktúrát és az értékelési kritériumokat. Lásd az objektivitás és szubjektivitás kérdését a rendszerelemzésben.

T. Saaty és K. Kearns rendszerelemzési alapelvei

мини|Analitikai tervezés. T. Saaty és K. Kearns|288x288px T. Saaty és K. Kearns számos elvet emel ki, amelyek különösen fontosak a rendszerelemzés tervezési és döntéshozatali feladatokban való alkalmazásakor, összetett körülmények között:

• Egységesség és kölcsönös függőség (Problematika): Hangsúlyozzák, hogy az összetett rendszerekben (különösen a társadalmiakban) az események és problémák összefüggenek és kölcsönösen függnek egymástól. Nem lehet őket elszigetelten szemlélni és megoldani. „A rendszerek és a tervezés két olyan alapvető fogalom, amelyek egybeforrtak: nem lehet őket külön kezelni." A „problematika" (az összefüggő problémák gombolyaga) tanulmányozása fontosabb, mint az egyes feladatok megoldása.

• Jövőorientált tervezés és tervezői szemlélet: A rendszerszerű megközelítés a jövő aktív formálásának eszközeként jelenik meg. „A tervezés a kívánt jövő és az elérésére vezető hatékony utak megtervezése. Ez a bölcsek eszköze, de nem csupán az övék." Az elemzés nem csupán a jelenlegi állapot megértésére irányul, hanem a kívánt célok eléréséhez szükséges stratégiák kidolgozására is.

• Szubjektivitás és az aktor szempontjának figyelembevétele: Elismeri, hogy a problémák, célok és kritériumok észlelése szubjektív, és az „aktoroktól" (résztvevőktől, érdekelt felektől, döntéshozóktól) függ. Az összetett problémák gyakran számos, különböző — esetenként egymással konfliktusban álló — célokkal és értékekkel rendelkező aktorral járnak együtt. Az elemzésnek figyelembe kell vennie ezeket a különböző nézőpontokat. „A komplexitás nem csupán a kölcsönös függőségtől függ, hanem a kölcsönhatásban lévő komponensek számától is."

• A redukcionsimus kritikája és a rendszerszerű gondolkodás igénye: A redukcionalizmuson (az egész részekre való visszavezetésén) és a pozitivizmuson (a teljes objektivitásba vetett hiten) alapuló hagyományos elemzési módszerek sokszor hatástalannak bizonyulnak összetett helyzetekben. A rendszerszerű megközelítés holisztikus szemléletet kínál, amely figyelembe veszi az összefüggéseket és a minőségi szempontokat. Szükséges „kilépni" a tisztán kvantitatív vagy mechanisztikus modellek keretei közül.

• Hierarchikus strukturálás mint módszer: A hierarchiát nem csupán egyes rendszerek tulajdonságaként, hanem hatékony módszerként is kezelik az összetett, rosszul meghatározott problémák strukturálásához. „Az analitikus hierarchia folyamat (AHP) a tervezésben alkalmazható... a prioritások meghatározására, a költség-hatékonyság elemzésére és az erőforrások elosztására." Ez lehetővé teszi a probléma kezelhető szintekre (célok, kritériumok, alternatívák) történő dekompozícióját, majd az ítéletek szintézisét.

• A szintézis fontossága az elemzéssel egyenrangúan: A rendszerelemzés nem csupán a bonyolult dolog részekre bontásából (elemzés) áll, hanem az ismeretek és ítéletek utólagos egyesítéséből, integrálásából (szintézis) is, az átfogó értékelés és a döntéshozatal érdekében. Az AHP-hoz hasonló módszerek tartalmazzák „a többszörös ítéletek szintézisére, a kritériumok prioritásainak meghatározására és alternatív megoldások megkeresésére" vonatkozó eljárásokat.

• Kvantitatív és kvalitatív értékelések integrációja: A rendszerszerű megközelítés — különösen az AHP-hoz hasonló módszerek alkalmazásakor — lehetővé teszi a mérhető adatokkal és a szakértők, aktorok kvalitatív, szubjektív ítéleteivel való munkát egyaránt, egységes skálára hozva azokat az összehasonlítás és szintézis céljából. Ez kritikusan fontos a valós problémák esetén, ahol nem minden mérhető objektívan.

E. Quade rendszerelemzési alapelvei

мини|Összetett rendszerek elemzése. E. S. Quade |318x318px

E. Quade a rendszerelemzést (az összetett választási problémák megoldásának kontextusában) számos kulcselven és jellemzőn keresztül mutatja be, amelyek megkülönböztetik azt a szűkebb megközelítésektől, mint például az operációkutatás:

• Rendszerszerű megközelítés mint a döntéshozó segítésének módszertana: A rendszerelemzés „megközelítésként definiált... az összetett választási problémák bizonytalan körülmények közötti vizsgálatára", amely „megkönnyíti a döntéshozatalt" a döntéshozó (DH) számára. Célja nem a DH helyettesítése, hanem „ítéletalkotáshoz szükséges alap" biztosítása számára a célok, alternatívák, költségek és következmények szisztematikus vizsgálatán keresztül.

• Széles kontextus és interdiszciplinaritás: A rendszerelemzés „széles perspektívában" vizsgálja a problémákat, figyelembe véve nemcsak a technikai, hanem a gazdasági, operatív, társadalmi és politikai szempontokat is. Különböző szakterületek szakembereinek bevonását igényli.

• A bizonytalanság központi szerepe: Elismeri, hogy a jövőbeli összetett problémákat mély bizonytalanság jellemzi („technikai bizonytalanság", „az ellenfélre vonatkozó bizonytalanság", „statisztikai bizonytalanság"). A rendszerelemzés nem a bizonytalanság megszüntetésére, hanem „a bizonytalanságok figyelembevételére" és az azoknak ellenálló megoldások kidolgozására irányul.

• A problémafelvetés kritikus fontossága: A probléma helyes megfogalmazása, a célok és a vizsgálat határainak meghatározása, valamint a releváns tényezők feltárása az elemzés kulcsfontosságú és legösszetettebb szakasza. „A rendszerelemzés a probléma meghatározásával kezdődik", és ez jelentős intuíciót és kontextusérzéket igényel.

• Modellek mint gondolkodási eszközök: A modellek (matematikai, logikai, játékelméleti) az elemzés központi elemei, de „a valós helyzet idealizált változatát" képviselik. Fő értékük a gondolkodás szervezésében, az összefüggések feltárásában és az alternatívák összehasonlításának megkönnyítésében rejlik, nem a pontos előrejelzésben. „A modell... a rendszertervezés eleme."

• Választási kritériumok: A megfelelő kritérium kiválasztása az alternatívák összehasonlításához „rendkívül felelősségteljes szakasz". Gyakran alkalmazzák a „költség-hatékonyság" arányt, de a kritérium megválasztása a céloktól és a kontextustól függ, és nincs univerzális megoldás. Fontos elkerülni a „hamis kritériumokat" és „a cél vagy a ráfordítás abszolút nagyságának alábecsülését".

• Az ítéletek és az intuíció szükségessége: A rendszerelemzés „nem csupán tudomány, hanem művészet is". „Átszövi az intuíció és az érvelés." A szakértők és elemzők szubjektív ítéletei elkerülhetetlenek minden szakaszban: a feladat meghatározásától és a tényezők kiválasztásától az eredmények értelmezéséig és a javaslatok megfogalmazásáig. A modellek és számítások „a logikai módszerek segédeszközei", de nem helyettesítik a józan ésszerűséget.

• Iterativitás és egymást követő közelítések: A rendszerelemzés „egymást követő közelítések folyamata", amely „ismétlődő ciklusokat" foglal magában a feladat, az adatok, a modellek és a kritériumok finomításához. Ez nem lineáris folyamat, hanem inkább iteratív tanulás.

S. Optner rendszerelemzési alapelvei

мини|Rendszerelemzés üzleti és ipari problémák megoldásához. Optner.|303x303px

S. Optner a rendszerelemzést problémamegoldó módszertanként mutatja be, különösen az üzleti és ipari szférában, az alábbi kulcselvekre támaszkodva:

• A rendszer mint bemenet-kimenet átalakító: Az alapot az a szemlélet képezi, amely a rendszert a bemenetek kimenetekké való átalakításának folyamataként fogja fel. „A rendszer definiálása a rendszer objektumainak, tulajdonságainak és kapcsolatainak megadásával történik. A rendszer objektumai: a bemenet, a folyamat, a kimenet, a visszacsatolás és a korlát." Ennek a struktúrának a megértése az elemzés középpontjában áll.

• Irányítás visszacsatolás és kritériummal való összehasonlítás révén: A rendszereket visszacsatolás segítségével irányítják és adaptálják. „A visszacsatolás az alrendszer funkciója, amely összehasonlítja a kimenetet a kritériummal. A visszacsatolás célja az irányítás." Ez a mechanizmus lehetővé teszi a céloktól vagy normáktól való eltérések mérését és korrekciós beavatkozások bevezetését.

• A probléma mint a fennálló és a kívánt állapot közötti szakadék: A problémát „olyan helyzetként definiálják, amelyben két állapot van: az egyiket fennállónak, a másikat javasoltnak nevezzük". A probléma megoldása „a fennálló és a kívánt állapot közötti szakadék kitöltéséből" áll.

• A probléma megoldása mint rendszer konstruálása/módosítása: A rendszerelemzés olyan rendszer konstruálására irányul, amely megoldja a problémát. „A rendszer tehát az, ami megoldja a problémát." Ez magában foglalhatja a meglévő objektumok, tulajdonságok és kapcsolatok módosítását, vagy újak létrehozását.

• Egységesség és teljes rendszer: Hangsúlyozzák a „teljes rendszer" vizsgálatának szükségességét, beleértve az összes releváns objektumot, tulajdonságot és kapcsolatot, hogy a problémát kontextusában lehessen megérteni, és elkerülhető legyen a szuboptimalizálás.

• Strukturált és iteratív elemzési folyamat: Egyértelmű lépéssorozatot kínálnak a problémák megoldásához: „a probléma észlelése, aktualitásának értékelése, a cél meghatározása..., a fennálló rendszer struktúrájának feltárása, a hibás elemek meghatározása..., alternatívák halmazának felépítése, az alternatívák értékelése, az alternatívák kiválasztása megvalósítás céljából..." stb. Ez a folyamat iteratív.

• A minőségi és mennyiségi problémák megkülönböztetése: Elismeri mind a mennyiségi, mind a minőségi („gyengén strukturált") problémák létezését. Bár a mennyiségi módszerek előnyben részesítendők, ahol ez lehetséges, a rendszerelemzésnek tudnia kell gyengén strukturált helyzetekkel is dolgozni, egyértelműséget és rendet hozva azokba.

• A rendszer operatív leírása: Fontos meghatározni nem csupán a funkcionális kapcsolatokat („mit"), hanem a rendszer funkcióinak operatív leírását is („hogyan"), hogy megértsük annak működését és a fejlesztési lehetőségeket.

Ju. I. Csernják rendszerelemzési alapelvei

альт=Системный анализ в управлении экономикой. Черняк Ю.И.|мини|316x316px|Rendszerelemzés a gazdaságirányításban. Ju. I. Csernják.

Ju. I. Csernják a rendszerelemzést interdiszciplináris módszertanként mutatja be, amelyet összetett objektumok — különösen a gazdaság és az irányítás területén — vizsgálatára alkalmaznak:

• A rendszer mint fogalmi modell: A vizsgálat tárgya „a rendszerelmélet absztrakt kategóriáiba" kerül átültetve. A rendszer „a szubjektum tudatában tükröződő... objektumok tulajdonságainak és viszonyaiknak a feladat megoldásában"; ez „gondolkodásmód", „problémák felvetése és rendezése". A rendszer kulcskomponensei: objektum, megfigyelő, feladat, nyelv.

• Egységesség és összekapcsoltság: A rendszerelemzés, „amely a rendszerelméletre támaszkodik, figyelembe veszi a vizsgált objektum alapvető bonyolultságát, a külvilággal való kiterjedt és erős összefüggéseit, tulajdonságainak egy részének megfigyelhetetlenségét". Hangsúlyozza az objektum egymással összefüggő elemekből (alrendszerekből) álló egységként való szemlélésének szükségességét.

• Célirányosság: Az objektumokat (különösen a gazdasági rendszereket) „célirányos rendszerekként" kezelik. Az elemzés a különböző szinteken lévő célok feltárására és strukturálására összpontosít (célok hierarchiája, célfa) és azok összefüggésére az elérési eszközökkel.

• Hierarchia és struktúra: Az elemzés feltételezi a rendszerek hierarchikus struktúraként való vizsgálatát („népgazdaság, ágazat, alágazat, vállalat, műhely, brigád"). „A rendszer struktúrája... az elemek és köztük lévő viszonyok részleges rendezése valamely egy szempont szerint." A struktúra fogalma „rendkívül fontos szerepet játszik a rendszerelemzésben".

• Folyamatiság és dinamika: A rendszereket dinamikusnak, folyamatosan változónak tekintik. Az elemzés magában foglalja a „folyamatok és jelenségek", azok időbeli fejlődésének vizsgálatát.

• Interdiszciplinaritás és széles alkalmazhatóság: Hangsúlyozzák, hogy a rendszerelemzés „számos tudományág és emberi tevékenységi terület határán fekszik". Alkalmazzák a gazdaságban, a technikában, a biológiában, az orvostudományban, a politikában, a katonai ügyekben és másutt.

• Problémák strukturálása: A rendszerelemzés egyik fő feladata a „homályosan megfogalmazott probléma legalább gyengén strukturált formára való átalakítása". Ez dekompozícióval, határok, célok, alternatívák és kritériumok meghatározásával érhető el.

• Tudományos eszköztár: A rendszerelemzés kiterjedt „tudományos eszköztárat" alkalmaz, amely magában foglalja az operációkutatás módszereit, a matematikai modellezést, a játékelméletet, a szcenáriómódszereket, a szakértői értékeléseket (Delphi-módszer), diagnosztikai módszereket, célfákat, mátrixokat, hálós módszereket. Azonban „a rendszerelemzés lényege... az, hogyan lehet a bonyolultat egyszerűvé tenni".

• A megfigyelő (kutató) szerepe: Kiemeli a „kutatás alanya" és az objektumhoz viszonyított helyzete szerepét. Az elemzés nemcsak az objektum tanulmányozását, hanem magának a kutatási folyamatnak a megszervezését is magában foglalja.

S. Young rendszerelemzési alapelvei

S. Young a rendszerelemzést a szervezet irányítási rendszerének a szervezet „teljes" modellje alapján történő konstruálási és átalakítási módszereként mutatja be. Ennek a megközelítésnek a kulcselemei a következők:

• A szervezet mint problémamegoldó rendszer: A szervezetet célirányos rendszerként kezelik, amelynek alapvető funkciója a problémák hatékony megoldása. A szervezet irányítása a döntéshozatali folyamat irányítása.

• Rendszerszerű irányítás mint tervezés: A rendszerelemzés célja nem csupán a meglévő irányítási rendszer leírása vagy fejlesztése, hanem „a szervezet teljes irányítási rendszerének megtervezése". A megközelítés normatív jellegű (leírja, hogyan „kellene lennie").

• Fókusz a döntéshozatali folyamaton: Az irányítási rendszer központi eleme a döntéshozatali folyamat. Young részletesen elemzi és strukturálja ezt a folyamatot, kiemelve annak funkcióit (szakaszait), mint például a célok meghatározása, a problémák azonosítása, megoldások keresése, értékelés és választás, egyeztetés, jóváhagyás, megvalósítás, alkalmazás irányítása és a hatékonyság ellenőrzése.

• Normatív megközelítés a tervezéshez: Az irányítási rendszert „egészként kell megtervezni" racionális elvek és módszerek alapján, nem pedig spontán módon kialakítani.

• Mérhetőség, információ és kontroll: Hangsúlyozzák a rendszer jellemzőinek mérési fontosságát (beleértve a döntések hatékonyságát), az információ felhasználását és a kontroll- és visszacsatolási mechanizmusok meglétét a döntéshozatali folyamat irányításához és a szervezet adaptációjához.

• Emberi tényező és egyeztetés: Elismeri az emberi tényező (vezetők, végrehajtók) fontosságát és a szervezet különböző résztvevői és egységei közötti döntési egyeztetési mechanizmusok szükségességét a szervezet egységességének és hatékonyságának biztosítása érdekében.

Irodalom

• T. Saaty, K. Kearns. Analitikai tervezés. Rendszerek szervezése. Moszkva: Rádió és Kommunikáció, 1991
• E. Quade. Összetett rendszerek elemzése. Moszkva: Szovjet Rádió, 1969
• S. Optner. Rendszerelemzés üzleti és ipari problémák megoldásához. Moszkva: Szovjet Rádió, 1969
• Ju. I. Csernják. Rendszerelemzés a gazdaságirányításban. Moszkva: Ekonomika, 1975
• S. Young. Rendszerszerű szervezetirányítás. Moszkva: Szovjet Rádió, 1972

Lásd még

• Rendszerelemzés
• Rendszerszerű megközelítés
• Rendszerelmélet
• Döntéshozatal
• Analitikus hierarchia folyamat
• Rendszerek törvényszerűségei